Prágai Sörszlalom 2010

Sziasztok!

Hosszú, fáradalmas és fájdalmas (még mindig fáj a fejem:) tervezés eredményeképp megszületett az idei prágai sörszlalom terve (útvonal). Bármi változást időben jelzek.

Találkozunk jövő szombaton, június 5-én fél kettőkor az Ökörben!

huszi

Klampár Tibor és Polgár lányok 2010. évi tavaszi fordulója

Május 30-án lezajlott a Klampár Tibor és Polgár Lányok Asztalitenisz Bajnokság 2010. évi tavaszi fordulója, amelyből — legalább is hatéves prágai pályafutásom alatt — a legrendhagyóbb bajnokság kerekedett ki.

Kezdődött mindez azzal, hogy egy kis technikai félreértés miatt nem 11, hanem 12 órakor láthattunk neki a munkának — így az addig fennmaradó egy órát az aktív bemelegítésnek szánhattuk (olvasd: sör és kártya) eme napsütéses vasárnap délelőttön. Egy haszna volt a csúszásnak (természetesen a bemelegítő sörön kívül): “időben” befutott az összes versenyző. Azaz mind a 10 (!) — igen, én sem emlékszem kevesebb résztvevőre –, ebből pedig 5 (!) férfiú és 5 (!) hölgy — igen, én sem emlékszem ennyire kevés fiúra és ennyire sok lányra. (Ráadásul mindössze ketten voltunk, akik az előző bajnokságon is részt vettünk!) A felszabadult, családias, jó hangulat így biztosított is volt. Álljon itt hát a bátrak névsora (ha már ennyire erősen véges):

Fiúk: Fekete Matyi, Nagy Lajos, Németh Gergely, Pathó Gábor és Pathó Robi.

Lányok: Csajka Andi (aki csak péntek éjjel szerzett tudomást az egész akcióról), Csenger Anikó, Folk Zsófi, Molnár Judit és Salma Zsóka (a mi pozsonyi erősítésünk).

Igen, ahogy sejtetni engedi magát: a férfi kategória sajnos különösebb izgalmakat nem hozott, ennek ellensúlyozására volt viszont női kategória, illetve időnk bőségében, meg ha már ilyen szépen “párban” voltunk, az egyesek után rendeztünk vegyes páros bajnokságot is! (Tegye fel a kezét, aki emlékszik ilyenre!) Na, nem ám csak úgy: hogy kiegyenlítettebb legyen, az egyesek végső sorrendje szerinti keresztrendszerben párosítottunk (értsd: 1. az 5.-kel, 2. a 4.-kel stb.), illetve a fiúknak a másik kezükben kellett fogni az ütőt (Robin kívül ez mindenkinél a balt jelentette). Mindhárom kategóriában mindenki mindenkivel játszott, ebből lett a végső sorrend megállapítva. A férfiaknál 4, a nőknél 3, a vegyes párosban pedig 2 nyert szettig játszottuk a játszmákat.

Akiket pedig nem érdekelnek a puszta számok, azoknak álljék itt a Klampár Tibor és Polgár Lányok Asztalitenisz Bajnokság 2010. évi tavaszi fordulója győzteseinek névsora (előre kihangsúlyoznám viszont, hogy sajnálatos módon megfelelő műszer hiányában ebben a szemeszterben nem készült semmiféle fotódokumentáció az eseményről):

Férfiaknál: Pathó Gábor, nőknél: Salma Zsóka, vegyes párosban pedig:  Pathó Robi és Csenger Anikó.

Akiket pedig érdekelnek a részletek is, azok megnézhetik a meccstáblázatokat is alább (érdekes megfigyelni a nehezítés ellenére is erős korrelációt a férfi és a vegyes páros kategóriáinak végeredményében).

Radnótira emlékeztünk

A huszadik század egyik kiemelkedő költőjének, Radnóti Miklósnak a minap volt születésének 101. évfordulója. Az a rendkívüli szeretet és rajongás, ami őt és költészetét a mai napig övezi, az emberségét, hazaszeretetét és tragikus életét végigkísérő költeményeknek köszönhető, amelyek méltán tartoznak a magyar irodalom legszebbjei közé. Mi, prágai magyar diákok, annál is inkább kötődünk hozzá,  mivel Prágától alig több mint 100 km-re, akkor még Glatter Miklós néven, Liberecben tanult a textilipari főiskola diákjaként. Először 1972-ben emlékeztek meg Radnóti Liberecben töltött éveiről, amikor az akkori magyar nagykövet leleplezte később 38 évre elfeledett emléktábláját. Radnóti kora óta az – akkor még többségében német ajkú szudéta iparváros – iskolája, dacára a nyelvi, nemzetiségi és politikai változásoknak, nem hazudtolta meg azt a szellemi nagyságot és tradíciót, amelyet már akkor is képviselt, mivel idén buzgó szeretettel és örömmel fogadták dr. Szőke László nagykövet úr példás kezdeményezését, a Radnóti születésének évfordulójáról való megemlékezést. A prágai magyar szervezeteket képviselő vegyes delegáció tagjaként diákkörünk is elhelyezte koszorúját az emléktáblánál, s bízzunk benne, hogy a Nagykövet úr kezdeményezése hagyományt teremt az elkövetkező években is.

Hostomský Károly