Hrádek – 2010. október 7.

Csehszlovák Kém barátunk, aki eredetileg egy budai ficsúr – és a Sercsecs csehországi kocsmablog alapítója – már néhány éve Prágában él és dolgozik. Ha már így alakult, szinte benszülöttként mutatja be a prágai sörözőket a magyar olvasóközönségnek. A véletlen folytán meghívót kapott az AED idei őszi sörözésére, és ha már ott járt a Hradek söröző sem kerülhette el a sorsát. A közös találkozásból született ez a beszámoló, amelyet a sercsecs.cz-ről vettünk át.

Egy külvárosi sörözőben csöppentünk bele a prágai magyar fiatalok mindennapi életébe. Egy hely, ami nekünk egy átlagos Staropramen söröző, az ott megjelenteknek több évtizedes tradíció: meghatározott időnként itt ütközik a prágai magyar diákok krémje. Mi pedig meglestük, hogyan csinálják mindezt 2010-ben.

2010. október 07.

Meghívót kaptam a fácsén az Ady Endre Diákkör prágai magyar egyesület nevében őszi sörözésükre. A szervezetről már hallottam több ismerősömtől is; ahogy lejött: legerősebb oldaluk a jól pörgő email-küldő rendszerük, de ilyen-olyan rendszerességgel programokat is csapatnak a Prágában élő mádzsároknakFácsén aztán attendáltam magam az eseményre, és körbekamilláztam a meghívott arcokat. Fúha, csinos kis gárék mindenfelé, gyorsan ki is küldtem egy-egy meghívót skót és szlovák tesóimnak. Gályázás után hazapattantam a gyárból, oszt gyorsba felcsavartam a netre, hogy lokalizáljam a sörözés helyszínét. Na, ti aztán nem unatkoztok, gondoltam magamban, hiszen első flashre kint volt a pében a kocsma, de jóbarátom, az idosz, majd ő megmondja, hogy jutok ki. Tizenkettes villamossal lecsorogtam a Kisoldalra. Ahogy ott álltam a megállóban, eszembe jutott, hogy nincs nálam cash – és ez Prágában tud gondokat okozni. Mármint a minimál belvárosi területeket leszámítva a cseh fővárost nem nagyon rakták tele ATM-ekkel, és most a pénzautomatára gondolok. :)

Osztály, még akkor tíz perces gyaloglás következik! – hasított a levegőbe egy ötvenes női hang – magyarul! Mi a rák? Ők is a sörözésre igyekeznek tán? – néztem át bután a villamosmegállóból a zöld metró kijárata előtt csoportosuló kisebb tömegre. Pénz nincs, magyar tömegek már vannak, na tiplizzünk innen gyorsan, mert nagyon nem voltam kíváncsi a sok negyvenöt kilós testű kistáska poénjaira, akik most látnak először csehszlovák sunákat. Jött is már a huszonnégyes, és kapatott fel a domboldalra rendesen. Kinéztem a villamos ablakából a kanyarban, lent a város fényei izzottak. Volt némi flashem: ez olyan mintha a Szent Gellért-sziklatemplomról néztem volna le a Szabadság-híd felé. Aztán jött a vár és a köztársasági elnöki palota, de csak hesszeltem tovább kifelé meglátni egy jó bankomatot. A Malostranskától a hatodik megálló a Marjánka, de Malovanka megállóban már leszálltam, hogy bejárom gyalog a környéket, meg jó lenne meggazdagodni.

Full sötét volt már, mikor leszálltam Břevnov közepén. Valahogy soha nem jött be ez a prágai disztrikt: túl steril, túl tiszta, túl rideg. Bezzeg Žižkov: mennyi élet van már abban a kerületben! Este nyolc körül járt az idő, ilyenkor a Koněvova utcában hömpölygött a tömeg hernából ki, éjjel-nappaliba be, éttermek előtt fiatal tesók várták a többieket, és minden sarkon egészséges kocsmamoraj szűrődött ki az utcára. A villamosról velem leszálló, fejüket nyakukba húzó embereket gyorsan elnyelték a környék kapualjai. Frankón egyedül bandukoltam a Bělohorská úton felfelé. Egyetlen automatát nem láttam. Aztán elértem a Hotel Pyramida jellegzetes épületét, amely bejárata előtt öltönyös társaság gurítgatta bőröndjeit. No, leszólítottam a londínereket, hogy mégis merre tudnék a környéken pénz kivenni. Korrekt módon elmagyarázták, elmutogatták a srácok, még irányba is beállítottak. A semmiből került mellém egy bolond táskás, kutyás öregasszony, aki fennhangon üvöltözte két lépésről a fülembe, hogy mutat nekem egy bankot.

Az első piros lámpás kereszteződésnél leráztam új ismerősöm. Fel kellett gyalogolnom a Bělohorskán jó megállónyit, és megleltem az én kis bankomat is. Most már irány a Šlikova utca 15, ahol a Restaurace na Hrádku található. A sarokházat, amelyben a söröző működött, nemrég festhették újra. A söröző kívülről egy teljesen átlagos Staropramen ruhába felöltöztetett vendéglátóipari egység volt. Igazi méltóságos úrnak érezhetted magad, ahogy felléptél a bejárati ajtóhoz vezető öt lépcsőfokon. Aztán megbírkóztam a nehézkes barna ajtóval is. Bent balra állt a pult, amely mögött két rosszarcú néni serénykedett. A pult körül random módon elhelyezkedő törzsvendégek bizalmatlanul hesszelték az épp betoppanó vendégeket. Az egész helység lehetetlenül kicsi volt. Itt lenne a nyolcvan fős hun parti? Csillogó diáklány-tekintetek helyett borostás arcú, táskás szemű, kínai turkálóból felöltözött helyi arcokba botlottam. Utolsó reményként a pult mögött álló nénihez fordultam: – Dobrí den, van asztaluk Judit névre foglalva?

– Ááá, mágyár buli? Ott hátul… – mutatott félrefordulva oldalra a nő. Mint zsidóknak a Vörös-tenger, úgy nyílt meg nekem a koszosfehérre festett, igénytelenül lambériázott első helység horizontja. Egy hatalmas, lambériázott szalonba vezetett a pult melletti titkos átjáró. Ha még csak a szalon és mérete lepett volna meg. Úgy látszik, a prágai magyarok pontos emberek összehasonlítva a budapesti magyarokkal. Ha hétre van kiírva a sörözés kezdőpontja, alap, hogy másfél órával később tévedünk le a helyre. Itt? Minden asztalnál ültek már, és bizony nem sok üres helyet láttam nyolc óra magasságában. Ellenben láttam rengeteg fiatal arcot, na de ez csak természetes, elvégre diákklub van, no. Bár volt infóm róla, hogy Láki néni és Magdus anyus is tiszteletét teszi ma itt, de körbesétálva az asztalok között nem láttam ismerős arcokat. Már épp azt terveztem, melyik csinos asztaltársasághoz csatlakozom, amikor oldalról megtalált egy harsány szőke hang.

– Csehszlovák Kéééééééém, hálló! Bizony Láki néni és Magdus anyus vigyorgott rám. Na, hát Debrecen és Nagymihály lányai közé mindig öröm lehuppani, valami azt súgta, hangulatra most sem lesz panasz. Hát még amikor megérkezett Görkoris Szindi is! Együtt a csapat, no. Magdus anyus közben bemutatott barátjának Ágcsernyőről, majd ugyanazzal a lendülettel elküldte sörökért. Ágcsernyőről jut eszembe, hogy nagyjából ekkortájt hívtam fel Sörment is, hogy a gályázás után csatlakozzon. A sörök jótékony hatása révén hamarosan mindenki kellően domesztikálódott. Ugye, az sem az ördögtől való gondolat egy söröző-étteremben, ha a vendég az étlapra is gondol. Nos, kiderült, hogy gondolni azt tényleg lehet rá, ellenben konyha fél kilenc táján a zorall csaposnő közlése értelmében bizony már nem volt. Hülye vagyok én? Még vacsorázni is akarok? Vagy sör mellé lecsúsztatni egy hermelint? Hirtelen nem értettem meg a szervezőket, miért ide hozzák a nagyszámú fogyasztó vendéget.

Persze az AED honlapját böngészve lejött, hogy tradicionális, több évtizedre visszavezethető találkozóhelyről van szó, nyilván nehéz lenne megválni tőle, no meg logisztikailag is kiválóan megfelel ennyi vendégnek. Ha van történet, ahol a személyzet arroganciája vagy a konyha letiltása másodlagos, akkor ez a hagyomány éppen az. Mindegy, marad a folyékony kenyér mint táplálék. Hirtelen Losoncból érkező bézbólsapkás csákó ül le mellém, hogy ki volt az a szőke gáré, aki nemrég itt ült az asztalunknál. Nem tudtam segíteni neki, de kiderült, a srácnak van valamije, amiért csak el kell ugrania, de visszajön vele, és majd megcsinálja. Addig sem unatkoztunk, mert megérkezett Dunaszerdahely képviseletében az újabb asztaltársaságunk. No, meg a Sofőr Úr is, aki korábban még majomruhában mutatta meg magát egy pillanatra, de szerencsére megjött az esze, és talált magának normális ruhát is. És jöttek az asztalra az újabb és újabb sörök. Amikor rám került a sor, meglepve láttam, hogy a női csaposokat felváltotta egy kákabélű cseh legény, aki csak előre látott, mert ha oldalt álltam be sörre, akkor nem vett észre. Megjegyzem, azon már nem is annyira ritka helyek egyike Prágában, ahol egyszerre csapolnak Staroprament és Pilzenit is.

Tudtátok, hogy Erika férfinév is lehet? Persze, ehhez jól kell tudni motorozni is. Láttuk a Csíkospólóst is, aki már twitteren is követ minket, de őt már nagyon lekötötték a sörök, és Csehszlovák Kémnek bemutatkozott 14 is. Ő szerkesztgeti nektek az AED blogját, és egy állandó csapattal együtt csapatmunkában az ilyen esti összejöveteleket. Végül beesett Sörmen is, aki igencsak puffogott, hogy a Lazarská utcáról ki kell csattognia a halál után kettővel. Mindenesetre gyorsan utolért minket, de kettőkor már gyorsabban szolgálták ki a megfogyatkozott létszámú csapatot. Gyorstesztünk eredményeként megállapíthattuk, hogy az itt megjelent majdnem hatvan ember nagyobb része diák, de néhányan már dolgoznak is. Érdekes volt megfigyelni, hogyan élnek a távolban olyan emberek, akik ragaszkodnak a magyar kulturához, és ennek mentén szervezik meg magukat és közös rendezvényeiket. A híres prágai Károly Egyetem már évszázadok óta nyitott volt a külföldi diákok felé is, így nem meglepő, hogy sok magyar is ezt az iskolát választotta. A diákok elsősorban Szlovákiából érkeztek, tekintettel a közös csehszlovák múltra, de vannak diákok Magyarországról is. Az 1957-ben alapított Ady Endre Diákkör fogja össze az itteni magyar diákok tevékenységét, és ahogy értesültem, pont a jövő héten – október 15-én, pénteken – avatják 53. alkalommal gólyáikat.

/sercsecs/

Szólj hozzá!

*

Cikk dátuma: 2010 október 18, hétfő 14:18 óra. Kategória: Prágai akciók. Hozzászólások figyelése: RSS 2.0 feed-en keresztül. You can skip to the end and leave a response. Pinging is currently not allowed.