Havi archív: december, 2010

A felsőoktatási intézmények – mind Szlovákiában, mind Csehországban – alapvetően két kategóriába sorolhatók: állami és magánintézmények közé, amelyekre adott esetben más-más “előírások” vonatkoznak. Többek között az, hogy az állami egyetemeken és főiskolákon törvényileg biztosítva van, hogy az Európai Unió összes állampolgára az adott ország lakosaival azonos feltételek mellett tanulhat. Szlovákia és Csehország esetében tehát “ingyenesen”: az állami intézmények nem számlázhatnak ki a diákoknak tandíjat mindaddig, amíg egy bizonyos, törvény által előírt időn belül teljesítik tanulmányi kötelezettségeiket.

Itt már rögtön látható egy óriási különbség a két ország felsőoktatási rendszerében: míg Szlovákiában az ún. standard képzési idő az ingyenes – tehát alapképzésen 3 év, mesterképzésen 2 –, addig a cseh állam – egyelőre – bőkezűbb: mindkét szinten egy évvel tovább fizeti a diákok helyett a tanulmány költségeit, tehát 4, illetve 3 évet lehet ingyen tanulni. További befolyásoló tényező a diák életkora is: 26 év felett mindenképp tandíjat kell fizetnie az illetőnek, és egyáltalán: a legtöbb helyen elveszti jogosultságát bármilyen diákkedvezményre.

Ebbe a rendszerbe próbálnak meg a csehek most belenyúlni, változtatni rajta. Elsősorban el szeretnék törölni a 26 éves “diákkorhatárt”, másodsorban pedig kötelező tandíjat akarnak bevezetni mindenkinek. Mindezt természetesen nem egyik napról a másikra: tandíjat a 2013/2014-es tanévtől kellene fizetni, retroaktivitás nélkül: azaz a korábban felvételt nyert diákokra már nem vonatkozna a kötelezettség. Ami a részleteket illeti, a kormány elképzelése, hogy a diákok 5 évnyi egyetemi tanulmányuk alatt legfeljebb 100 000 cseh koronát fizetnének – a konkrét összeg meghatározása az egyes egyetemek hatásköre lenne –, tehát szemeszterenként maximum 10 000 koronát.

Az eredeti terv továbbá az volt, hogy addig, amíg kikristályosodnak a tandíj körüli részletek – értsd: annak bevezetéséig –, egyszeri, ún. beiratkozási díjat fizetnének a felvételt nyert diákok, legfeljebb 6 000 cseh koronát. 2011-ben az elsősök, 2012-ben pedig mind az elsősök, mind a másodikosok. Erre viszont november közepén a cseh Cseh Rektori Konferencia nem bólintott rá, így jelen pillanatban úgy néz ki, az elkövetkező két évben még egész biztosan nem lesz semmiféle pénzfizetési kötelezettsége a csehországi állami felsőoktatási intézménybe jelentkezőnek: minden marad a régiben. És miért is nem fogadta el a Cseh Rektori Konferencia a tervezetet?

A teljes felsőoktatási rendszer tandíj-kötelezettségének bevezetése az érem csupán egyik oldala. A másik oldalon viszont választ kell találni arra a kérdésre, a diákok mikor és miből fizessék ki a tandíjat? Épp ezek azok az egyelőre tisztázatlan kérdések, amelyek miatt a Cseh Rektori Konferencia nem adta áldását a beiratkozási díjra. Kifogásolták, hogy ez a beiratkozási díj tulajdonképp nem más, mint rejtett tandíj, ami a főiskolák és egyetemek támogatáskiesését hivatott valamilyen úton-módon kompenzálni – konkrét számokban kifejezve 700 milliós bevételről beszélnek a beiratkozási díj kapcsán, míg a bevételkiesés a megszorító intézkedések révén 2,3 milliárd cseh korona –, viszont egyáltalán nem szisztematikus megoldás.

Az is csak nemrég dőlt el, hogy a jövőbeni tandíj térítese mikor legyen. Két lehetséges opció merült fel: az egyik az “azonnali” fizetés minden szemeszter elején, a másik pedig az angol és ausztrál rendszer szerinti tandíjtörlesztés a tanulmányok befejezése után, miután az egyén havi fizetése túllépett egy előre megadott határt. Utána törlesztene a volt diák havi 500 koronánként – kivételek természetesen lennének, mint pl. az anyaságin lévő édesanyák stb. A tanulmány során pedig speciális diákhitelből lesz finanszírozva a tandíj.

Érdekes tény, hogy egy felmérés szerint a diákok körülbelül harmada támogatja a tandíj bevezetését: legtöbben azok színvonalának emelkedését várják tőle, illetve nagy hányaduk épp a tandíj azonnali befizetése mellett lenne: nyilvánvalóan félnek az “eladósodás” terhétől. A felsőoktatási reform ellenzőinek is épp ez a legnagyobb kifogásuk: a friss diplomások tulajdonképp mintha “hátránnyal”, mínusszal vágnának neki a nagybetűs életnek tanulmányaik befejeztével.

A csehországi tandíjkötelezettség azonban nemcsak az egyén elé állít majd új kihívásokat, akadályokat, hanem a csehországi magyar diákklubok (AED és KAFEDIK) élete is feltehetően meg fog változni. Gondolok itt arra, hogy idén, 2010-ben az Ady Endre Diákkör annyi elsőst – szám szerint 36 gólyát – avatott, amennyi eddig 2-3 évben szokott lenni összesen. Hogy ez az örvendesen magas érdeklődés pontosan minek köszönhető, nem tudom. Remélem, többek közt a Diákhálózat kezdeményezése, a Felsőoktatási Tájékoztató Körút is hatással volt a választásnál. Mi lesz viszont a tandíj bevezetése után? Mennyi felvidéki magyar végzős diák lesz hajlandó fizetni a tanulmányokért – még akkor is, ha magasabb színvonalt kapna? Mennyi elsőst fogunk avatni 2013 után? Az előzetes kilátások nem kecsegtetnek semmi jóval.

Egy biztos: 2013-ig egész biztosan nem lesz semmiféle tandíj, sem beiratkozási díj, minden marad a régiben; illetve ha lesz is, az csak az újonnan felvételizettekre lesz kötelező érvényű, a magasabb évfolyamok diákjaira nem lesz hatással. Hogy utána mi lesz, az még igencsak a jövő zenéje. De hogy előbb-utóbb lesz változás, az is biztos.

Mert egy dolog, amiben mindenki egyetért: a változásra, változtatásra szükség van. A jelenlegi rendszerrel ebben a formájában, az adott feltételek mellett nem vagy nagyon nehezen tartható fenn. Addig, amíg 2007-ben 72 000 korona, addig 2010-ben már csak 60 000 korona volt az egyetemek egy diákra jutó dotációja. Várható tehát, hogy a tandíj bevezetésével az egyetemeknek csupán arra lesz energiájuk, hogy a meglévő szintet tartani tudják, minőségjavításra már nagy valószínűséggel nem.

Hogy azt mivel lehetne a leghatékonyabban elérni, senki nem tudja. Mivelhogy annak megválaszolásához először arra a kérdésre kéne megtalálni a választ, hogy miért nem működik a mai rendszer? Mi okozta, hogy ide jutottunk? És egyáltalán: mi a célunk a felsőoktatásban, mit szeretnénk elérni az országban? Igazán őszintén válaszolni ezekre a kérdésekre talán nem egyszerű, de addig, amíg nem tudjuk, hogy honnan hová, nincs sok értelme a hogyanról beszélni.

Az Olvasó egyetért a felsőoktatás reformjával? Hajlandó lenne tandíjat fizetni? Milyen feltételek és elvárások mellett? És tulajdonképp mennyit? Legyünk őszinték!

Pathó Gábor,
az AED elnöke, a Diákhálózat oktatásügyi alelnöke