,

Szemeszternyitó Hrádek és avatás 2014

szemeszternyitó Hrádek 2014 A hosszú nyári szünet és sikeres sörszlalom után már minden lelkes prágai magyar diáknak hiányzott egy összeröffenés a rég nem látott barátokkal. Mi mással is indíthattuk volna a szemesztert, ha nem egy hagyományos hrádekes sörözéssel? Köreinkben üdvözölhettük az elsősöket is, akiket az új elnök asszony, Václav Krisztina és az alelnökök sikeresen az Ady Endre Diákkör csemetéivé avattak.

Gólya, gólya gilice,
az elsősök ittak-e?
Ha nem ittak eleget,
a krónika üsse meg.

Az este tanulsága, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, mivel úgy vélem, hogy a helyszűke ellenére is fergeteges buli van utánunk, és mindenki pozitív élményekkel gazdagodott. A feromonokkal telített parkett sem akadályozott meg minket abban, hogy reggel 4-ig ropjuk a bulit. Ezért hálás köszönet DJ Peternek.

És milyen is volt maga az avatás?

Az elsősök részére ingyenes, de sikeres elvégzéséhez komoly erőfeszítésekkel kellett fizetniük. Ezt már az elnök asszony igencsak hivatalos megjelenéséről is le lehetett szűrni. Napvilágra került az AED logójával ellátott talár is, amelyre több évet kellett várni, de végül csak elkészült. Ezt a megjelenést már csak a bocilánccal lehetett fokozni.

És mi is volt a gólyák feladata?

Először is, az elnök asszony után el kellett ismételni a gólyák fogadalmát. Ezek után minden egyes gólya személyesen bemutatkozott és elmondta melyik intézményben kívántatik eltölteni a többéves raboskodást. Hogy ezt nyomatékosítsuk is, a tízkilós krónika segítségével vertük bele a tudást az elsősök fejébe, ami remélhetőleg egész tanulmányaik során kitart majd. Aztán, hogy kellemesebb része is legyen eme ceremóniának, minden elsős egy lábon állva belehörpintett a tudás vizébe.

Mi volt még?

Sör, olcsó Becher, tombola, kint bagózás, bent táncolás, verebek által végzett szemérmetlen tevékenységek a jegenyefán, saját robot, sok fénykép és ami a lényeg: csillogó szempárok és fergeteges hangulat.

S ki ezt nem hiszi, járjon utána!

avatas2014

Nyakunkon a Mikulás!

Kedves Mindenki!

Sok-sok szeretettel várunk Benneteket december 7-én, szombaton 20.00-tól a Klub Blanicébe a Mikulás-bulira. Lesz sör, zene, tánc, Mikulás, jó hangulat, sok-sok ismerős, egyszóval minden, ami a Mikulás-bulihoz kell.

Ha szeretnél valakinek ajándékot adni, hozd el, és az AED különbejáratú Mikulása fogja azt átadni az illetékesnek.

Belépő: 40 CZK

Üdvözlettel,

az AED csapata

Márciusi Mulatságok 2013

Az idei Márciusi Mulatságok szombati bulijára elővételes jegyeket lehet venni 100 helyett 80 koronáért — 5 darab a minimum. Az alábbi személyeknél lehet érdeklődni:

Molnár Gábor (Jižní Město), gaborka [pont] molnar [kukac] gmail.com
Václav Krisztina (Žižkov), vaclav [pont] kyky [kukac] gmail.com
Őszi Károly (Pankrác), 776 511 110 (naponta 10-17 óra közt)

Vedd meg most a jegyed, spórolj egy sörrevalót és ne állj sorban a bulin! :)

Jó szórakozást kíván,
az AED csapata

,

Kávé mellé – Peter Schutz kommentátor

A Közbeszéd blogportál és az AED közös szervezésében újabb kávéházi beszélgetésre invitálunk Benneteket.

Vendégünk ezúttal a jelenkori szlovák újságírás egyik jeles képviselője Peter Schutz, a SME, .týždeň és Korzár napilapok kommentátora lesz Kassáról.

Schutz úrral a szlovák-magyar viszonyokról, illetve az újságírói szakma rejtelmeiről fogunk beszélgetni.

                             Helyszín: U Chlupatýho ducha
Kezdés: 20.00

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Pszicho-klub

A következő Pszicho-klubra 2012. december 11-én, kedden kerül sor delelőt 10 órai kezdéssel a PMKI olvasótermében.

Ami a témát illeti, az internet pszichológiája lesz körbejárva, úgymint: virtuális világ, digitális bevándorlók és digitális bennszülöttek, x,y,z generációk.
Izgalmas, nagyon aktuális téma, milyen lelki változásokat indíthatnak el bennünk digitális mindennapjaink.

Nemcsak azokat érinti, akik ezt a bejegyzést olvassák! :)

Gólyaavatás 2012

Kedves prágai Elsőévesek és Véndiákok!

Köszönjük szépen mindenkinek, aki — ahogy mondani szokás — jelenlétével emelte a nyitósörözés fényét. Reméljük, jól érezte magát az egybegyűlt társaság!

Itt van azonban mindjárt a következő rendezvény, senki ne menjen haza jövő pénteken! Ahogy az minden évben lenni szokott: felavatjuk az elsősöket (és mindenkit, aki eleddig kimaradt) egy buli keretén belül, ahol újfent értékes tomboladíjakat is lehet majd nyerni, mint pl. a Vinorum felajánlásából bort. A talpalávalót pedig ismét DJ Peter fogja húzni.

Dióhéjban a legfontosabb tudnivalók:

Mi:          Gólyaavatás
Mikor:    2012. október 19., 20:00 órától
Hol:         Klub 011, Strahov (térkép itt)
Mennyi: 60 CZK — elsősöknek 30 CZK!

Mindenkit nagy szeretettel várunk!
az AED csapata

Beszélgetés az ukrán felsőoktatási rendszerről

Kedves Mindenki!

A tanévkezdést mi mással is lehetne megfelelőbben kezdeni, mint az iskolarendszerrel való ismerkedéssel?

Szeretettel várunk minden Érdeklődőt holnap, 2012. október 5-én 18.00-tól a Tlustá Koala emeleti “nekuřácký salónekjébe”, ahol néhány sör társaságában Szakál Imre, kárpátaljai barátunk (aki egy kutatás részeként van most Prágában) az ukrán felsőoktatás rejtelmeibe avat be bennünket.

Minden diáknak a sör hidegen, az előadás pedig melegen ajánlott!

az AED csapata

Szemeszternyitó sörözés

Kedves Olvasók, prágai, Sörözni Vágyó Magyarság!

A tradicionális nyitósörözés az idei szezonban sem marad el. Idén azonban rendhagyó módon nem a Hrádekben (sajnos foglalt már minden értelmes csütörtök), hanem a Merendában (Husitská 74, Žižkov, Husinecká villamosmegállótól egy korsónyira) kerül sor erre a kihagyhatatlan eseményre, mégpedig jövő csütörtökön, október 11-én 19 órától.

Reméljük, sokan eljöttök és koccinthatunk erre a szezonra is.
Aki ismer friss prágai elsőst, semmiképp se hagyja otthon! :)

További szép napot kíván,
az Ady Endre Diákkör

Híradás egy körútról

00Az Ady Endre Diákkör ebben az akadémia évben indított előadássorozata, az Útibeszámoló néven futó program újabb állomáshoz érkezett. Március 17-én, csütörtökön a Magyar Köztársaság Csehországi Nagykövetségén jöttek össze a cseh fővárosban tevékenykedő magyar ajkú egyetemisták, hogy Orosz Örsnek, a Kétnyelvűség Felmérő Körút című kutatásról szóló előadásából sok-sok érdekes, tanulságos, de olykor tréfás, itt-ott szórakoztató információkat, történeteket tudhassanak meg.

Az előszót követően, amelyet a prágai diákkör elnöke, Pathó Gábor mondott, a Magyar Köztársaság csehországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, dr. Szőke László tartott egy kiselőadást. A nagykövet úr Magyarországról mint az Európai Unió soros elnökéről beszélt részletesebben. Beszédében felsorolta a jelenlegi elnökség prioritásait és programjait. Elsőként a gazdaságpolitikáról hallhattunk, amelynek fő célja az euró stabilizálása, s mindez annak ellenére, hogy Magyarország nem tagja az euróövezetnek, és belépési szándéka is csak közép-, de inkább hosszútávú célkitűzés. Az Európa 2020 stratégia a polgárok életkörülményein kíván javítani, valamint csökkenteni szeretné a szegénységet, ezért fő célja új munkahelyek megteremtése, biztosítása. Továbbá szeretne előrelépni a romaintegráció kérdésében, hisz tudjuk, hogyan taszították ki országukból az európai nagyhatalmak, például Franciaország, az ott élő romákat.A nagykövet úr erről így szólt: „Nem tudhatjuk, milyen lehet romának lenni, de valószínű, jobb lehet 04Franciaországban, mint Romániában vagy épp Bulgáriában”. A következő pont a polgárbarát unió, amelynek fő célja a schengeni övezet kibővítése az imént említett Romániával és Bulgáriával, valamint a kulturális sokszínűségre való rámutatás, a sokszínűség ápolása és hangsúlyozása. Az erősebb Európa, a következő generációk jövőjét meghatározó három alapelem: az élelmiszer, az energia és a víz köré épül. Ezért nagy hangsúlyt fektetnek ezeknek a szakirányoknak a kialakítására, megteremtésére és megerősítésére. Itt meg kell még említeni a Duna-régió fejlesztésére irányuló stratégiát is, amelyet a magyar elnökség alatt fogadnak majd el. Bár ennek a koncepciónak a fája csak hosszú-hosszú évek elmúltával fog kinőni, és csak azt követően fog majd gyümölcsöt is teremni, de a nagykövet úr elmondása szerint, ahol már megvan a kidolgozott terv, az hamarosan anyagi támogatókra is talál. Magyarország fő perspektívája még az EU bővítése, konkrétan a Horvátországgal való csatlakozási tárgyalások lezárása, éppen a magyar elnökség végéig, azaz júniusig. Bár Zágráb jó úton halad, de azért akad még teendője bőven, főleg ami az igazságszolgáltatást illeti.

A nagykövet úr miután befejezte előadását, átadta a szót Orosz Örsnek, aki nem sokat tétovázva bele is vágott mondandójába. Lehetett látni, hogy ifjú előadónk már megannyi tapasztalattal rendelkezik, s nem először számol be erről a felmérésről, kutatásról, ugyanis nagyon összeszedetten, rutinosan építette fel az előadását a KFK (vagyis a Kétnyelvűség Felmérő Körút) programról. Ez a program a Fórum Kisebbségkutató Intézet támogatásával jött létre. A Fórum Intézet és a Diákhálózat közösen vágott bele ebbe a kutatásba tavaly, azaz 2010 nyarán, amelynek fő célja felmérni Szlovákia magyarlakta falvaiban a magyar nyelv használatát, illetve a kétnyelvűséget. 07A több mint ötszáz településen közel húszezer fotódokumentáció készült, amelyek nagy része megtekinthető a Fórum Intézet honlapján. A rengeteg fénykép mellett megannyi statisztikai adat is az érdeklődők rendelkezésére áll. A legérdekesebbeket maga az előadó is felvázolta a figyelmesen hallgató közönség számára. A legnagyobb sikert, természetszerűen, azok a fényképet, adatok vagy esetek aratták, amelyek mögött az ember arcára mosolyt csaló történetek rejtőztek. Az előadásból sok-sok érdekesség derült ki, helyenként poénos történetekkel megfűszerezve, amelyekből meggyőződhettünk, hogy az emberi fantázia határtalan, s nem ismer lehetetlent – olykor jó, olykor kevésbé jó értelemben.

A beszámoló bizonyára sok kérdést vethetett fel a hallgatóságban, de kevesen szánták rá magukat, hogy felnyújtsák kezüket, így jelezve kérdező szándékukat. Ennek ellenére akadtak bátor jelentkezők, akik közül egy kérdés nagyon helyénvaló volt. Mégpedig, hogy lesz-e folytatása az eddig elvégzett kutatásnak, s ha igen, akkor készülnek-e felmérni az észak-szlovákiai régiókat is. Hiszen ha jobban belemerülünk a történelembe, s megnézzük például az Eperjesről készült képeket, amelyeken szinte csak magyarul olvashatóak a feliratok, vagy megfigyeljük Lőcse városának a helyét a magyar irodalomban, akkor rájövünk, hogy bizony északon is van mi után kutatni, és ezek is lehetnek ugyanolyan értékűek, vagy talán még értékesebbek is, mint a Szlovákia déli részén végzett kutatások.

14A Kétnyelvűség Felmérő Körút programról szóló beszámoló után Kelemen Gertrúd tanácsos asszony egy pohárka borra és egy mákos rétesre invitált minden jelenlevőt, hogy valamivel felszabadultabb hangulatban folytatódjék az eszmecsere.

Viszont, ahogy mondani szokták, evés közben jön meg étvágy, s mivel az Ady Endre Diákkör elnöke, Pathó Gábor éppen e napon töltötte be életének 25. évét, így természetes volt, hogy az AED tagjai – megannyi új információval feltöltődve – egy sörözéssel, szülinapi ünnepléssel egybekötött kellemes estét töltenek el Prága egyik hangulatos kiskocsmájában. Ez is egy körút volt – a maga baráti, diákköri jelentésében.

Andrik Tamás

Prágai Márciusi Mulatságok – program


Mit hol találsz:

– Hrádek sörözés: Šlikova 15
– Prágai Magyar Kulturális Központ: Rytířská 25
Pražský Hrad villamosmegálló
– PM Praha: a klub honlapja, cím
Kisoldali tér: II. Rákóczi Ferenc emléktáblája

A színházi előadás rövid leírása megtalálható ebben a dokumentumban, valamint készítettünk egy rövid útmutatót térképekkel, hogy mindenki a lehető legkönnyebben megtaláljon mindent!

Ez alkalommal is él a táncolj a kedvenc zenédre opció. Számokat kérni március 9-ig lehet  fórumunkban.

Mindennemű kéréssel, kérdéssel forduljatok bátran hozzánk, akár itt komment formájában, akár az aed@aed.cz e-mail címen!

Az AED csapata