AED-merchandise

Igen, az AED-nek is – mint minden egyéb diákszervezetnek – elsősorban eszmei értéke van. Egy felbecsülhetetlen, megfoghatatlan, elvont valami (hogy kinek mi, azt döntse el mindenki legjobb belátása, tiszta szíve szerint), amely idestova már 54. éve létezik

Hadd emeljük viszont ki, hogy létezik az AED-nek egy másik, kézzelfoghatóbb, materialista manifesztációja is pólók és kitűzők személyében. Olyan dolgok ezek, amelyek viselőjüknek elsősorban büszke dísznek, az AED-nek pedig hírneve terjesztésének lettek kitalálva.

Ha tehát közel áll hozzád az Ady Endre Diákkör eszmeisége, tevékenysége, vagy csupán szívesen visélnél ilyen kitűzőt, pólót, támogass bennünket!

A kitűző megvásárolható 5 CZK-ért darabja, egy póló pedig 150 CZK-ért az alábbi színekben (a készlet erejéig biztosan).

Mellesleg nem utolsó karácsonyi ajándéknak sem… ;)

Mikulás-buli

Mélyen tisztelt Nép!

Nem is annyira rég még voltak olyan tervek, hogy az idei Mikulás legyen kicsit más, mint az eddigiek. Szóba került egy koncert ötlete. Sajnos technikai okok miatt ez most Mikulásra nem fog összejönni, de ami késik, nem múlik! Ha minden jól megy, viszontlátjuk még az Undermindot Prágában.

Ami viszont lesz most:

Ezúton közhírré tétetik, hogy december 4-én, szombaton az AED háza tájára is ellátogat a Mikulás krampuszlányai kíséretében. Ennek örömére csapunk egy hatalmas bulit a strahovi 11-es klubban.

A buli keretein belül megrendezésre kerül az AED történetének első csocsó bajnoksága. Erre kétfős csapatok nevezését várjuk december 4-én, 12.00-ig az alábbi e-mail címre: aed(kukac)aed(pont)cz (a tárgyba kéretik feltüntetni a ,,csocsó” szót), illetve a helyszínen 20.15-ig. A nevezési díj 20 CZK , kezdés 21.00. Az első 3 helyezett csapatot jutalomban részesítjük.

A Mikulás 23.00 tájékán érkezik, így ha szeretnétek, hogy ő kézbesítse ajándékaitokat, eddig az időpontig kéretik azokat névvel ellátva leadni a jegyszedő pultnál.

Továbbá ezúttal is él a ,,táncolj a kedvenc zenédre” opció. December 2-ig kérheted kedvenc zenéidet (1 magyar+1 külföldi / 2 magyar/ 2 külföldi) a fórumon.

Röviden:
Mikor: 2010. december 4., 20:00
Hol: Strahov, 11-es klub (térkép itt)
Mennyiért: 30 CZK
Csocsó: jelentkezés december 4-ig, 12:00-ig
itt: aed(kukac)aed(pont)cz, nevezési díj: 20 CZK
Open playlist: link

Szeretettel várunk mindenkit!

Az AED csapata nevében
Molnár Judit

Festival du Film Français

Festival du Film Français, avagy Francia Filmfesztivál, amely november 25-től december 1-ig, immáron 13. alkalommal kerül megrendezésre Csehországban. Ez a nemzetközileg megrendezett filmfesztivál lehetőséget kínál mindenkinek, hogy megismerkedjen a kortárs francia filmművészet minden szegletével. Filmek színes skáláját vonultatja fel, a szélesebb közönség által ismert mozifilmektől egészen a szűkebb rajongótáborral rendelkező művészfilmekig.

Ez idén sem lesz másképp. Ha esetleg nem tartózkodsz Prágában, semmi ok a pánikra. Csehország nyolc városának tizenöt kulturális intézménye fogadja majd hét napon keresztül a nagyérdeműt. Ami pedig a programot illeti: öt, Csehországban eddig még nem vetített film, verseny a cseh filmkritika választottjai között, rövidfilmek éjszakája és természetesen filmvetítés látástól vakulásig.

A filmek nagy része már megállta helyét valamely rangosabb filmfesztiválon, valamint műfajokban is színes skálát vonultat fel a rendezvény. Lesz itt minden: vígjátéktól kezdve akción és romantikán keresztül animációs filmig, politikai thrillerig, történelmi motivációjú filmdrámáig, dokumentum- és művészfilmig.

Ízelítőnek pár alkotás a kínálatból:

Roman Polanski legutóbbi rendezése a Szellemíró. A történet központjában egy újságíró és a leköszönő brit miniszterelnök áll. Az újságíró feladata lenne, hogy összeállítsa az ex-miniszterelnök memoárját, ami egy magas rangú politikusnál sosem egyszerű. Egy igazi Polanski-rendezéssel állunk szemben, fordulatokkal megtűzdelve mutatja be a politika és a mögötte rejlő hazugságok világát.

A fehér szalag. A 2009-es év egyik legsikeresebb nemzetközi koprodukciója. Egy észak-németországi faluban játszódik az első világháború kitörése előtt. Sötéten ábrázolja a falu társadalmát, ahol titokzatos események veszik kezdetüket. A film elnyerte a 2009-es Arany Pálmát és az Oscar-díjat a legjobb idegen nyelvű filmnek.

Egy, a mindennapjainkkal foglalkozó dokumentumfilm: Babák – Az első év. A vliág négy szegletében elő és nevelkedő kisbaba első évét mutatja be. A film a fejlett és fejlődő országok gyermekeit állítja szembe és teszi fel a kérdést: “Hol jobb felnevelni gyermekünket?”.

Ez csak három film a több mint 30 filmet felvonultató programból. Ezért garantálom, hogy bárki megtalálja a maga szája ízének megfelelő alkotást. Ha sikerült felkeltenem a figyelmedet, látogass el a fesztivál honlapjára, ahol részletesebb információkkal és programmal, filmekből összevágott előzetessel és virtuális katalógussal várnak a szervezők. A belépő ára egységesen minden előadásra 89 Kč, melyek elővételben várostól függően a honlapon feltüntet mozikban kaphatók.

/filmróka/

Benyomások egy film után

Anna, hét év a frontvonalon – vetítés a PMKK-ban

„Az ember néha az életével fizet azért, mert kimondja, amit gondol… Nem én egyedül vagyok veszélyben, és ezt nem egy példa igazolja.“

Anna Politkovszkaja, Bécs, 2005.

November 14-én néhány ember összegyűlt a PMKK-ban, hogy megnézzen egy dokumentumfilmet Anna Politkovszkajáról, „arról az emberjogiharcos – Csecsenföldértkiálló – oroszújságírónőről – akitmegöltek“ – röviden, tömören, ennyit tudtam róla és munkájáról, amikor beültem Masha Novikova filmjére. Az alkotás a  “Jeden svět” nemzetközi,  emberi jogokkal kapcsolatos dokumentumfilm-fesztiválnak köszönhetően jutott a köztudatba és hozzánk.

Anna Politkovszkaját, a Novaja Gazeta szerkesztőjét 2006. október 7-én Moszkvában, a háza előtt lőtték le. Halálával világhírűvé vált: nekrológot írtak róla a nagy újságok, méltatták munkásságát, bátorságát, életét, megkapta posztumusz elismerésként az UNESCO Sajtószabadság Világdíját. 2008-ban pedig egykori munkatársa, Masha Novikova filmet forgatott az életéről “Anna, hét év a frontvonalon” címmel.

Politkovszkaja nem félt nyíltan kritizálni az orosz kormány hozzáállását a csecsenföldi háborúhoz – ennek köszönhetően fölkerült a Novaja Gazeta szerkesztőségének gyászfalára, másik három,  hasonló okokól  meggyilkolt kollégája mellé. Saját véleménye szerint nem volt semmi hősiesség abban, amit csinált: „Nem vagyok harcos, csak abszolút újságíró“. Tehát kimondta, amit gondolt, mert ez egy abszolút újságíró dolga.  Pedig tisztában volt a lehetséges következményekkel, ismerte az ellenségét, és azt is tudta, hogy a Dávid-Góliát-harc általában nem úgy végződik, mint ahogy az meg vagyon írva – ahogy az ő esetében sem a kicsi, de igazságos kerekedett fölül a mese végére.

Novikova alkotása tökéletes portréja ennek az Újságírónak, tulajdonképpen fénykép egy arcról, ami megmutatja, milyen ez az arc, és azt is, hogy miért ilyen. Ezért a film nemcsak Anna életéről szól, hanem nagyon kíméletlenül tárja elénk azt, ami szerves és elválaszthatatlan része volt ennek az életnek: a csecsenföldi valóságot. És ezzel messze túlmegy a “könnyen emészthetőség” határán.

Nyolcvan percnyi nyomor, szenvedés, megcsonkított halottak, megkínzott emberek képei és valami halvány reménysugár szimbóluma – Anna Politkovszkaja. Ennyi a film. Utána sok-sok óra gondolkozás, beszélgetés, mély főhajtás.

A PMKK-vetítés után a beszélgetés-rész valahogy elmaradt. Véget ért a film, kurtán-furcsán felkapcsoltuk a lámpát, feltekertük a vásznat, bezártuk a termet, és elmentünk sörözni –  a fő téma viszont nem Anna Politkovszkaja és nem Csecsenföld volt. Érintettük, de nem feszegettük. Kár érte. Pedig nagyon feszegetni való téma. Ahogy a “Jeden svět” többi alkotása is.

Majd a következőn…

Link a filmajánlóhoz.

Útibeszámoltunk

November 19-én este megtelt a PMKK konferenciaterme. Aznap estére hirdettük meg az első útibeszámolónkat. A várakozásaink: összejön a szűk kis baráti társaság, meghallgatjuk Tibit, majd megyünk kocsmázni. Meg is lepődtünk, amikor egyre csak jöttek és jöttek az emberek, mígnem a kezdésre már alig fértünk el a teremben.

Fél 7-kor aztán beindult a vetítő, elcsendesedett a nép és kedvenc gyémántszakértő villanyszerelőnk elkezdte az előadását. Nagy profiról lévén szó, az előadás egy köszönetnyilvánitással kezdődött:

Aztán meghallgathattunk egy kis mesét arról, Dubaj honnét szerezte azokra az épületekre a pénzt, amik segítségével ma már világhírnévre tett szert.

Történet történetet követett, a közönség pedig lélegzet-visszafojtva figyelt.

Hogy ne legyen olyan unalmas az előadás, becsúszott pár poén, például a Jebel Aliról, a tevékről, az eltévesztett szállodaszobákról, majd jött egy kis zenei aláfestés, mégse aludjon el a közönség.

Az egyórás előadás végére mindenkinek mosoly csúszott az arcára. Kinek a kocsmaidő eljöttéért, kinek pedig a hallottakra visszagondolván. Fél 9-re át is helyeztük a székhelyünket egy kellemes kis kocsmába, hogy szétdobjuk a teóriát a látottakról, hallottakról.

Mindenkinek köszönjük a részvételt, de az se búsuljon, aki esetleg lemaradt volna, a teljes történetet elolvashatja a Körkípen, mivelhogy a kedves előadónk az ottani szerkesztőgárda sztárcsatára.

Következő útibeszámoló: december 10., témája pedig gyerekkorunk egyik kultikus meséjének helyszíne, a

Yellowstone Nemzeti Park. A részletek hamarosan.

Útibeszámolók

Mint ahogy már a féjszbúk júzerek láthatták, pénteken egy új fajta kultúrprogrammal bővül az AED állandó programkínálata.

A PMKK közreműködésével ezentúl minden hónapban várjuk az érdeklődőket a ,,kultúrába”, ahol az épp aktuális előadó elkalauzol bennünket a világ számos pontjára.

Hogy mik lesznek: Nordkapp, Svédország, Finnország, Amerika, Dubaj, Berlin, Düsseldorf, Moszkva, Szentpétervár, Brüsszel, Franciaország, KFK projekt,…

Előadóink főleg Prágában tanuló/dolgozó világjárók, de érkeznek majd ,,külsősök” is, hogy megosszák velünk élményeiket.

Az első élménybeszámolót Ižák Tibortól kapjuk, aki Dubajba repít minket varázsszőnyegén november 19-én. December 10-én pedig a Yellowstone Nemzeti Parkban átélt élményeit osztja meg velünk Melecske Ákos. További részletek és a jövőbeli programok az oldalt található naptárban, illetve az AED Facebook oldalán.

Ha szeretnéd megosztani velünk útjaid során átélt tapasztalataid, jelentkezésedet várjuk az aed[kukac]aed[pont]cz-re.

Útra fel! Mindenkit sok szeretettel várunk!

Megjelent az új Alma Mater!

Megjelent a Diákhálózat gondozásában kiadott ingyenes egyetemista és főiskolás lap, az Alma Mater idei első száma! A tartalomból röviden:

– Specifica Autoimmunita: Irak és az amerikai külpolitikai realitások;
– Társadalom Tudomány: A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának konferenciája, beszámoló a kerekasztal legutóbbi üléséről, valamint A tegnap fénye?, gondolatok Johan Huizinga holland történész és filozófus A holnap árnyékában c. könyvéről;
– Mozaik: Performansz művészet, rövid betekintés eme művészeti irányzat történetébe;
– Látomás: Kicsit a posztimpresszionizmusról, valamint Andy Warhol-kiállítás Kassán;
– Kerek Világ: Nagy az arcod, Steve Jobs!, Mutasd a géned, megmondom, ki vagy;
és még sok minden más…

A lap megtalalálható Pathó Gábornál (elnok [kukac] aed [pont] cz, Jižní Město), Stofira Eriknél (stofeszmail [kukac] gmail [pont] com, Strahov), valamint a PMKK-ban és az AED rendezvényein.

Októberi visszatekintés

Fotó: Aktron / Wikimedia CommonsOktóber idusa a magyarok számára, ahogy az lenni szokott, az 1956-os forradalom ünneplésének, megemlékezésének ideje.

A legnagyobb rendezvény ennek kapcsán – össznemzeti mércével is talán, de az egyetemisták és középiskolások közt mindenképp – a Budapesten a Rákóczi Szövetség által évente megrendezett Gloria Victis, a Kárpát-medencei középiskolások (mondhatni gigantikus) történelmi vetélkedője.

Α nagyközönség számára leginkább érzékelhető eseményei ennek az ünnepsorozatnak a különböző televíziócsatornákon sokszor élőben is követhető ünnepi beszédek a Budapesti Műszaki Egyetemen, illetve a fáklyás felvonulás. (Igen, az a híres-neves tankmegmozgató akció is ezen a felvonuláson történt…) Viszont a Gloria Victisről majd máskor.

És mi történt itt Prágában 2010. október 23-ához?

A Prágai Magyar Kulturális Központ (PMKK) helyet adott – és ad december 3-áig – a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ) által megszervezett CONCORDIA 2010 nevezetű kiállításnak, amelynek keretén belül 11 Csehországban élő magyar művész alkotása tekinthető meg.

Ezen kiállítás megnyitójára sokaknak a Kicsi Hang duó koncertje tette fel a pontot. Előtte viszont a prágai magyar nagykövet, dr. Szőke László mondott egy tartalmas, elgondolkodtató és gondolkodásra ösztönző ünnepi beszédet, amely tulajdonképp az alfája és egyben omegája is eme bejegyzésnek. A nagykövet urat hallgatva az járt a fejemben, hogy ezt bizony többünknek hallania kéne, elgondolkodni felette! Ha hallani már nem is, álljon hát itt  a prágai magyar nagykövet üzenete, gondolatai írott formában!

——————————————————————–

Dr. Szőke László, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének ünnepi beszéde az 1956-os forradalom alkalmából:

2010_okt_23_nagykoveti_beszed

——————————————————————–

Exkurzión a cseh akadémián, avagy a csajok és a gyémántlopás

November 4-től 6-ig, azaz csütörtöktől szombatig „nyitott ajtók” voltak a Cseh Tudományos Akadémia fizikai intézeteiben: a „Slovankán” meg nálunk is a „Cukrovarníckán”. Ez persze nem azt jelenti, hogy szellőztettünk (bár néha azt is szoktunk), hanem hogy kedvesen fogadtuk a jónépet, és megismertettük őket kutatótevékenységünk alapjaival. Csütörtökön és pénteken a szakközépiskoláknak és a gimnazista osztályoknak voltunk nyitva, míg szombaton az egész közvéleménynek. Read more