Történelmünk

Prágában már az első Csehszlovák Köztársaság idején tevékeny magyar kulturális élet folyt. A magyar diákok részére külön menza és kollégium működött. A diákok a Szent-György Körbe tömörültek. A II. világháború alatt és az azt követő évek során ez a szervezett élet lehetetlenné vált, szinte teljesen megszűnt. A nemzetiségi politika fokozatos változása az 50-es években lassan lehetővé tette a magyar diákok csoportba szerveződését. Az eleinte szórványosan, később rendszeresen összejáró egyetemisták 1957-ben vették fel az Ady Endre Diákkör nevet, és azóta ez a kör folyamatosan működik. Több neves tudós, művész, tanár, mérnök, politikus került ki az AED tagjai közül. 

Jelenleg több mint 30 aktív és számtalan passzív tagja van a diákkörnek. Csehszlovákia szétválása súlyos érvágást jelentett az AED számára, mivel a Szlovákiából érkezők számára bevezették a tandíj-kötelezettséget. A Csehország és Szlovákia között létrejött oktatási egyezménynek és a tandíj eltörlésének köszönhetően a prágai egyetemek újra vonzóvá váltak magyar kisebbség számára is. 

A diákkör rendszeresen szervez nem csak a tagjai, de az összes magyar vagy akár nem magyar érdeklődő számára különböző kulturális programot vagy más szabadidős tevékenységet Prágában. A legismertebb esemény a három napig tartó Márciusi Mulatságok, ahol már gyakran a diákhálózat összes tagja mellett más neves és külföldi szervezet is képviselteti magát. 

Az Áprilisi Kulturális Napok (AKNA) egy egész hónap különböző kulturális programjait összefoglaló esemény, ahol minden héten akár több rendezvény is lebonyolításra kerül. Többek között a néptáncest, műveltségi vetélkedő, úti beszámoló esetleg kisebb koncertek és még sok más. 

Természetesen a mozgás is fontos része a diákéletnek, ezért is kerül minden évben megrendezésre a RIMET focibajnokság ahol minden csapat a kupáért versenyez (de a sörért és a finom ennivalóért jön). Továbbá már hagyományossá vált a squash és a csocsóbajnokság isEzen felül számos sörözés vagy a hírhedt sörszlalom is gazdagítja az egész éves programot. 

Az AED történelme folyamán a tagjai számos dologgal elevenítették fel a diákéletet. Említést érdemel a Knédli nevű lap vagy a Jutott neki zenekar amik manapság már nem működnek. 1975-ben alakult a Nyitnikék néptánccsoport ami rövidebb szünet után 2003-ban újjá alakult és napjainkban már külön szervezetként működik. Nyaranta megszervezésre kerül az AED tábor az aktív tagok számára. 

Egy Prágában tanuló magyar diák számára az első számú hely, ahol jó társaságban szórakozhat és hasznos információkhoz juthat, az Ady Endre Diákkör. 

A klub eddigi elnökei: 

 
1957 – Varga Levente, Reiter József 
1962 – Bajnok István 
1965 – Duka Zólyomi Árpád 
1967 – Futó Endre 
1969 – Lacza Tihamér 
1970 – Kovács Tibor, Balassa Zoltán, Nátek István 
1971 – Szaló Béla 
1973 – Molnár Imre 
1974 – Merva László 
1976 – Salamon Lívia 
1978 – Simon János 
1980 – Seres Lajos 
1982 – Balázs Ferenc 
1985 – Lencsés Miklós 
1987 – Berta Miklós 
1988 – Badin Ádám 
1989 – Belák Csaba 
1991 – Tari Gábor 
1993 – Belák Attila 
1994 – Pásztó Gábor 
1995 – Sülye Károly 
1996 – Puhalla Gábor 
1998 – Horkay László 
1999 – Ficzere Tamás 
2000 – Száraz Zoltán 
2002 – Héder Zoltán 
2005 – Tánczos Zsolt 
2007 – Orosz Örs 
2008 – Csémi Gábor 
2009 – Hostomský Károly 
2010 – Pathó Gábor 
2011 – Őszi Károly 
2013 – Folk Zsófia 
2014 – Václav Krisztina 
2016 – Erdélyi Ágnes 
2017 – Tari Dávid 
2018 – Ádám Sándor 
2019 – Václav Karolina