Két emberöltő a magyarságért – Ozogány Ernő írása
Két emberöltő a magyarságért
Az Ady Endre Diákkör megalakulásának hatvanadik évfordulóján
Megbecsülni is nehéz, hogy az elmúlt évszázadok folyamán hány magyar diák tanult Prágában. A két legjelenősebbet viszont ismerjük: itt végezte tanulmányait Rákóczi Ferenc, a későbbi Nagyságos Fejedelem és Görgey Artúr, a magyar szabadságharc egyik legjelentősebb alakja. A későbbiek folyamán a magyar értelmiség legfőbb oktatási központja a Nagyszomatból Budára, majd Pestre költöztetett tudományegyetem illetve a bécsi és krakkói felsőoktatási intézmények voltak.
Gyökeresen megváltozott a helyzet Csehszlovákia magalakulását követően: a Kisatant államaként Magyarország ellenséges országgá vált az új hatalom szemében, így a továbbtanulást választó diákok szemében Prága lett a legfőbb oktatási központ. Többszázan vették nyakukba a vándorbotot, hogy itt szerezzék meg tudásukat. Ráadásul az is vonzóvá tette az új fővárost a szemükben, hogy az egykori Károly-Ferdinánd egyetemen német nyelvű oktatás is folyt, amelynek a két háború közötti időszakban a világhírnévre szert tett Selye János, a stresszelmélet megalkotója volt az egyik hallgatója, később pedig kutatója.
Ebben az időszakban a prágai magyar diákság több szervezetet is kialakított: az első a sorban a Szent György Kör volt, amely nevét a Nagy Lajos magyar király által egykori apósának, IV. Károly német-római császárnak adományozott és későbbi veje, Luxemburgi Zsigmond apjának a Hradzsin harmadik udvarán felállított híres Szent György szoborról – Kolozsvári György és Márton világhírű alkotásáról – kapta. Ezen kívül komoly tevékenyéget fejtett ki a Magyar Akadémikusok Köre (MAK), valamint a Magyar Akadémikusok Katolikus Köre (MAKK) is.
Azt követően, hogy a németek 1939-ben megszállták Csehszlovákiát és – Jan Opletal orvostanhallgatót meggyilkolták – az egyetemeket bezárták, a szlovákiai magyar diákok is elmaradtak a cseh fővárosból: nagy részük a visszacsatolt területekről ismét Budapesten folytatta tanulmányait.
A második világháborút követően a magyarüldözések okozta bénaságból hazai szellemi életünk csak lassan tudott felocsúdni, Bár már a múlt század negyvenes éveinek végén ismét elindultak magyar diákok Prágába, még jó néhány évet kellett várni arra, hogy önszerveződésük eredménye is megmutatkozzon. Érdekes módon épp a magyarországi 1956-os forradalmat követő megtorlások idején keletkezett vákuumban nyílt lehetőség arra, hogy néhány magyar egyetemista megszervezze a Prágában szétszóródott diákokat. Az ötlet Varga Leventétől és Reiter Józseftől származott, alik végigjárták valamennyi fővárosi kollégiumot,. magyar diákok után kutatva. Hamarosan két lelkes segítőtársra is ráakadtak: Ozorai Katalinra, az Új Szó későbbi szerkesztőjére és a medika Simon Veronikára. Ebből a pici csapatból alakult ki 1957 őszén fokozatosan az a nagyjából százfőnyi gárda, amely rendszeresen összejött a Központi – ma Masaryk – pályaudvar tőszomszédságában levő Arco kávéházban. Az intézmény nevezetes márványasztalai alapján kezdték magukat elnevezni,. Csak a későbbiekben merült fel, hogy Fábry Zoltán egyik nevezetes írása alapján, amelyben Ady nemzedékének nevezte a szlovákiai magyarokat, végül is Ady Endre Diákkör legyen az öntevékeny csoportosulás neve.
Varga Levente – aki a hatvanéves évforduló legünnepeltebb díszvendége volt – négy éven át, 1961-ig töltötte be az AED elnöki tisztét.
A kezdetektől fogva a közösségépítés, az egymás iránti felelősségvállalás jellemzte a diákkör tevékenységét. Jelszavuk, a “tanulni és művelődni” a két emberöltő alatt mit sem vesztett időszerűségéből. Már csak amiatt sem, mivel sok esetben a nyelvi nehézségekkel közdő diáktársaikat kisegítették, tudásbeli hiányosságaikat próbálták áthidalni. Nemcsak nyelvi szigetet alkottak a cseh tengerben, de barátokként, testvérekként segítették egymást. Eközben nem ritkán szerelmek szövődtek közöttük, amelyek egy életre szóltak.
Prágai diáknak lenni a múlt század hatvanas évei folyamán egyre inkább rangot jelentett. Ki is alakult róluk a legenda: a legobbak mennek csak a cseh fővárosba. Nehéz megítélni, ez mennyire igaz. Viszont tény, tökéletesen tisztában voltak Thomas Alva Edison életszemléletével: a zsenialitás egy százalék tehetség, kilencvenkilenc százalék munka. Prágai magyar diák nem adhatta fel a harcot, így aztán negyedakkora volt náluk a lemorzsolódás, mint a csehek körében. Ez alapozta meg a róluk kialakult legendát.
Azt aligha kell hangsúlyozni, hogy a Prágai Tavasz idején is az élvonalban voltak. Elsőként vetették fel a magyar orvosképzés szükségességét – tekintettel arra, hogy az idősebb nemzedéknek, amely nem bírja az államnyelvet -, anyanyelvi szakemberekre van szüksége, 1968 augusztusában pedig az AED későbbi elnöke, Lacza Tihamér jelentette meg az Új Ifjúság című hetilapban a Jókai Mórról elnevezett, szlovákiai magyar egyetemről szóló javaslatát, amelynek székhelyét Komáromba javasolta.
Ugyanebben az évben született meg az első csehszlovákiai szamizdat kiadvány, a Homokóra, amely azt tűzte ki céljául, hogy a pozsonyi Irodalmi Szemle ellenpólusául kíván működni. Meglehetősen nagy fába vágták a szerkesztők a fejszéjüket: abban az időben sokszorosítási lehetőségek még nem voltak, így a krétapapírra készült eredetit hártyapapíron lehetett csak újragépelni. Egy alkalommal nyolc pédányt, ezt nyolcszor megismételve jött ki a hatvannégy másolat. Mai szemmel nézve elképzelhetetlenül gigantikus munka volt, de az AED-es lányok keményen állták a sarat.
A hetvenes években – a husáki legvadabb konszolidáció idején -, nagy nehézségek árán sikerült az AED-t életben tartani. Ennek persze ára volt: lehetőlg a legtávolabb tartani a tagokat a politikától. Mindenképp megtartani az alapítók eredeti céljait. Hogy mennyire helyesnek mutatkozott ez a célkitűzés, pontosan mutatja, hogy amikor az 1980-a évek második felében a diákkör felvette a kapcsolatot a FIDESZ-el, vezetői rendőrségi zaklatásoknak lettek kitéve.
Az AED taglétszáma az évtizedek folyamán – a politikai változások függvényében – változott. A hetvenes években érte el maximunát, ekkor nagyjából háromszázan voltak, majd a nyolcvanas években a mesterséges korlátozások következtében – csak olyan szakokra lehetett menni Csehországba, amelyek Szlovákiában nem voltak – a magyarok száma Prágában a felére csökkent.
Az Ady Endre Diákkör az elmúlt évtizedekben a kor követelményeinek és a demokrácia lehetőségeinek következtében óriási átalakuláson ment keresztül: hivatalos szervezetként működik, a világhálón saját honlapja van, szabadon toborozhatja a diákokat.
Egykoron a magyarországi diákoknak tiltotta a fennálló hatalom, hogy kapcsolatot tartsanak fenn az adysokkal – gúnyos megnevezés szerint “szudétákkal” -, ezzel szemben a jelenlegi, a hatvanadik évforduló jubileumi ünnepségének fővédnöke Pető Tibor, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete volt. A díszbeszédet pedig az új nemzedék jellegzetes képviselőjeként az Ady Endre Diákkör jelenlegi elnöke, a megejtően szép és okos Erdélyi Ágnes tartotta.
A háromnapos nagyszabású ünnepség csütörtökön a nevezetes Strahov kollégiumrendszer – hatezer diák átmeneti lakhelye – alatti Hrádek sörözőben kezdődött, majd a következő napon a Magyar Kulturális Intézetben folytatódott. Itt a főműsorban az egykori AED elnökök találkozójára, illetve beszélgetésére került sor, majd Lacza Tihamér könyvét mutatták be a Nyitnikék táncegyüttes és a Tekergők zenekar bő négy évtizedes történetéről, vtítéssel egybekötve, amely egy későbbi dokumentumfilm alapját képezi. Erről az együttesről tudni érdemes, hogy 1977-ben megnyerte a csehszlovákiai egyetemi táncegyüttesek versenyét, ennek okán, ők képviselték Taskentben a szocilaista országok fesztiválján a “csehszlovák kultúrát”. Mondani sem kell, hogy magyar táncokkal.
Az est fénypontját az AED történetét bemutató kiállítás és állófogadás jelentette.
A szombati nap már a felhőtlen szórakozásé volt. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a Nyitnikék alapítója, az elnyűhetetlen Kozsár Miklós az együttes mozgató rúgója: ugyanolyan féktelenül, dinamikusan táncolta a szólót, mint negyvenkét évvel ezelőtt! Példát adva abból, hogy mit jelent az adys-szív.
Volt közös tánca az egykori és mai Nyitnikék együttesnek: a hatvan feletti nagymamák és nagypapák együtt rótták a táncot a mai huszonévesekkel, akik egyértelműen igazolták, hogy méltó folytatói az alapítók célkitűzésének.
Lacza Tihamér nagyívű, Sziget a szárazföldön című monográfiájában öt évvel ezelőtt feldolgozta az AED történetét, részletekbe menő alapos munkájában csaknem négyezer név szerepel. A hozzáférhető adatok szerint a legutóbbi két emberöltő alatt mintegy ötezer magyar diák végezte tanulmányait Prágában. Köztük olyan jelentős személyiségek, mint az egykori AED-elnök, az atomfizikus, majd Európa parlamenti képviselő Duka Zólyomi Árpád.
A cseh közszolgálati televízió sem feledkezett meg a jelentős eseményről: mindhárom napon jelen volt kameráival, hogy tudósíthassa az ország nézőit.
Bizton állítható, hogy a hazatért adysok közül valamennyien hozzájárultak magyarságunk szellemi színvonalának emeléséhez. A diákkör jelenlegi tagságát tekintve pedig megvan minden okunk a bizakodásra: míg a magyarságért elhivatott, nyílt szívű és elméjű fiatalok tanulnak Prágában, nem kell félnünk a jövőtől.
Ozogány Ernő
