Ady Endre

1877-ben Érdmindszenten született elszegényedett nemesi családban. Nagykárolyban, Zilahon és a debreceni jogakadémián tanult. Debrecenben, majd Nagyváradon újságíró. A Nagyváradi Napló és a Szabadság jelentette meg cikkeit. Ezekben a körökben ismeri meg a polgári radikalizmus eszméit, de a divatos filozófusokat: Schopenhauert, Nietzschét, Marxot is. Ebben a nagyváradi körben érik nagy politikai publicistává. Ady ugyanis költői nagysága mellett a magyar politikai újságírásnak a legnagyobb alakja. Hamarabb volt jó újságíró, mint jó költő. Itt ismerkedett meg Diósdi Ödön feleségével, Brüll Adéllal, akihez majd tíz éves szenvedélyes szerelem fűzte. Ez az érzés az ihletője a Léda-verseknek, melyek már nem a biedermeier hagyományok idillikus világát tükrözik, nála a szerelem végzet. Nyíltan ír férfi és nő viszonyának feloldhatalan paradoxonairól. Szerelmi költészete szakítás minden hagyománnyal. Az álszemérem nélküli szenvedélyes szerelem költője lett. Úgy egy évtizedig Léda volt az ihletője, majd más asszonyok, végül végső éveinek nagy szerelmi élménye: a felesége.

Ebben az időben 1904 és 1907-11 között évente Párizsban tartózkodik. Léda, a művelt nagypolgári asszony bírta rá az utazásra. Megismerte a modern francia költészetet, mely újítólag hatott az ő költészetére is. 1905-ben Budapestre költözött és a Budapesti Napló munkatársa lett. 1906-ban jelent meg Új Versek című kötete, melyet a modern magyar líra nyitányának tekinthetünk. A magyar költészet ekkor az európaival szinte szinkronban volt. Ady szimbolista formanyelve mellett alkalmazta a jambust. Az 1908-ban és 1909-ben megjelenő Holnap antológia közölte verseit. Az 1908-ban alapított Nyugat című folyóiratnak a kezdetektől munkatársa volt. Munkásságát sok vita kísérte, a progresszív és a konzervatív eszmék híveit mind másképp ítélte meg. 1908-ban jelent meg Vér és arany című kötete, mely Baudelaire líráját idézi. Verseit áthatja a dekadencia, tematikáját a halál, a pénz és az én-versek határozzák meg. Költészetére a gondolati és érzelmi elemek teljessége a jellemző. A magyar társadalom elmaradottságát, ellentmondásosságát panaszolja verseiben, mert a magyarságot tragikus, eltévedt népnek tekintette. Olykor hírül adja vallásos gyötrődéseit. Van egy mélységes, protestáns hagyományokon alapuló istenélménye, de úgy, hogy antiklerikális minden vallással szemben, s ez olykor pogány elemekkel keveredik. A modern ember meghasonlott lelkivilágát is meglepő őszinteséggel tárja elénk.

A világháborút ellenezte kezdettől fogva, ezért is sokan támadták. 1915-ben feleségül vette Boncza Bertát, akihez a Csinszka-verseket írta. Már súlyos beteg volt, amikor kitört az őszirózsás forradalom, 1919. január 27-én halt meg Budapesten. Elkeseredett harcok folytak haláláig, és még sokáig halála után is. Fiatalon halt meg, negyvenkét éves korában, a polgári forradalmat még nagybetegen megérte, a proletárforradalmat már nem.