Éves archív: 2010

Prága, Prága, Prága… életemben először.

Idén szeptember végén, október elején én is jártam Prágaban. Ez lehet, hogy annak, aki itt tanul, nem tűnik semmi extrának, de nekem igenis nagy dolog volt, hogy 21 éves fejjel véééégre én is eljutottam ide. És hogy ez miért is volt nagy dolog?

Akkor elmesélem, miért is nem jártam eddig a cseh fővárosban, annak ellenére, hogy a legjobb barátosném már több mint két éve itt tanul.

Mikor elkerültem gimibe, tele volt a fejem mindenféle nagy tervekkel (bár ha meggondolom, maradt még mostanra is egypár), és teljesen biztos voltam benne, hogy TUTI, hogy vagy Pestre, vagy Prágába megyek egyetemre. Aztán két év gimi alatt elkényelmesedik ám az ember nagyon könnyen: minden reggel / este van kaja a hűtőben (magatól!), még a tízórai is a táskában (magától!!!), tiszta ruha (szintén ismeretlen forrástól) és még sorolhatnám; és úgy kibékül magával, hogy hiszen Pozsonyban is jó lesz az a fősuli, minek neki máshova menni. Prágába amúgy is eljutok, ugyanis Duna utcán töretlen volt az a hagyomány, hogy a harmadikosok Prágába mennek osztálykirándulásra. Mikorra azonban ránk került volna a sor, osztályfőnőkünk kijelentette, hogy „18 éveseket nem vagyok hajlandó elvinni a bűn és pornóipar közép-európai fővárosába“(!!!), és elmentünk Szegedre – hozzátenném, hogy életem legjobb osztálykirándulása volt, de a „bűn és pornóipar fővárosa“ jelzőn nem tudok napirendre térni. Aztán az említett barátosné elment Prágába fősulira, elkezdett 3 havonta hazajárni és hihetetlen, vad történeteket mesélni különféle idegenekről. És persze hívott magához. Viszont én „csak-azért-se-megyek-el-ilyen-vadakhoz-jó-nekem-a-szolid-Pozsony-is“ alapon nem mentem. (Most remélem, nem bántottam meg senkit, de tényleg nem alkottam pozitív vélemenyt a prágaiakról azok alapján, amiket végighallgattam.) Míg végül idén nyáron, DH-tábor után az ismeretlen emberkékből barátok, ismerősök lettek, a vad történetek megszelídültek, hogy most már ismertem is a szereplőket, és szeptember elején kaptam olyan meghívást, amit csak úgy nem utasíthat vissza az ember: „Szét lesz rúgva a s*gged, ha most se mászol fel hozzám!“. Szóval mentem.

A buszozás eleve érdekes élmény – más, jobb megfogalmazás nem jut az eszembe, ha egy fél busznyi emo óvodával kell együtt utaznod: fiúknak látszó lányok és lányoknak látszó fiúk, sok fekete ruha, minimum tíz biztosítótű az orrban, fülben, különböző ruhadarabokon, láncok, szegecsek, rózsaszín haj, és azzal múlatják az időt, hogy az alvó társaik arcát filctollal összefirkálják a Brünn–Prága távolságon. Nem is ragozom tovább.

Florenc, 17:00. Levesznek a buszról, és abszolválom életem első Károly egyetemes előadását. Aztán METRÓZÁS (imááádom a metrót; reakció: „Még jó, hogy ilyen könnyű neked örömet okozni.“) és kolesz. Uuuh, belógni egy „kolejenkával“, ami nem is az enyém – ez olyan izgi! Rumos tea, borozás, cigike a folyosón (nem kell bujdosni), senki nem küld el aludni tizenegykor, nincs azon kiakadva, hogy miért nem eszel – de hát kell-e ezt magyarázni annak, aki koleszon él több mint 400 km távolságra otthontól, és aki már évek óta a szüleit csak karácsonykor, húsvétkor meg a nyári szünet egy-két napján látja?

Másnapra komoly városnézes lett betervezve, ami abban ki is merült, hogy jártam a postán, a chodovi bevásárlóközpontban meg a „hypernovában“ (hú, de izgi!). Viszont az esti program komoly kulturális élménynek mondható: komolyzenei koncert a Rudiban (ahogy egyes kolleginák hívják a Rudolfinumot). Ehhez hozzáfűzném, hogy nagyon szép a tapéta, és egyes zeneművek kiválóan alkalmasak arra, hogy elmerengjünk az élet nagy kérdésein. Aztán persze sörözés egy nemtudomilyennevű kocsmában. Öltönyben, elegánsan. Mindennek meg kell adni a módját. Este vissza koleszra – mindenkinek tudom ajánlani azt az élményt, amikor a metrón hamis belépőkártyát gyárt az ember egy svájci bicska segitségével – és méghozzá milyen profit!

Szombaton aztán tényleg eljutok a városnézésig (anyukának kellett képeket a városról gyártani, hogy elhiggye, TÉNYLEG voltam a belvárosban is, és nemcsak a kolesz területén züllöttem). Vár: turisták. Károly híd: turisták, turisták, turisták. Orloj: turisták, turisták… esküvő (mármint mi csak nézőként). Hm. (Legközelebb megyek éjfél után, akkor talán nem lesz ekkora a tömeg.) Azért egész szép az a belváros. Vencel tér… És kb. ennyi is, mert „Nem mutatok meg neked mindent, hogy legyen miért eljönnöd legközelebb“. Hm. Bár szerintem az idegenvezetőm csak el akart kendőzni egy-két hiányosságot, pl. hogy éppúgy nem ismeri azt a várost, ahol két éve tanul, mint a turista, akit körbevezet (jópárszor lejátszódó jelenet: „És az ott mi?“ „Fogalmam sincs, menjünk tovább“). Kötelező turista fotók kipipálva, lehet lazítani – este szemeszternyitó parti. Jó buli volt. Legalábbis úgy mesélik.

Aztán, mint minden jónak, ennek is vége lett. Otthon. Igaz, nem kell krumplit pucolni, de mégis! Aki egyszer belekóstol a jóba…

A hétvége mérlege pedig ennyi: Brahms, szívrohamot előidéző, méregerős kávé indokolatlan mennyiségben, városnézés, fejfájas, 003-as szoba, elmaradt házi feladatok, rosszul sikerült dolgozat.

Na, mikor lesz a következő prágai hepaj?

/majd.holnap/

Október 2-án, szombat este nyolckor az Otava partirúmjában kigyúltak a diszkófények, és kezdetét vette az év első hivatalos eseménye. A parti szervezését a diákok iskolaszeretete ösztönözte, mert azzal a szöveggel vezették fel az akciót, hogy “megünnepeljük a szülinaposainkat, a titulussal bővült embereket és azt, hogy újra járhatunk oskolába”. Persze nem utolsósorban az elsősök megismerése volt a cél, és bevezetésük a prágai társadalmi életbe.

Volt, aki vasalt sarkú saválló munkavédelmi bakancsban érkezett, volt, aki bálcipőben vagy slapkiban. Volt, aki „otthonkában“ lecammogott ottani szállásáról, de volt, aki kicsípte magát (főleg a gyengébb nem), hogy ott, ahol a bor és a pofon nem segít, legalább így szédítsék el a hímnemű társadalmat.

A főszervezést az ott lakó három grácia vállalta magára, akik többek között palacsintát is sütöttek a nagyérdeműnek. 10 óra tájban az elnök úr is felszólalt. Kétperces beszédével, amelyben az elsősöket és az egybegyűlteket köszöntötte, nagy sikert aratott. Vissza is tapsolták őt.

Ennyit a buliról, amire emlékszek, a többit meg majd a Juditka kibővíti;) /tibi/

Tibi erre vajon emlékszik-e?...

Hát igen… oskolakezdés. Véget ért a hosszú (kinek mennyi jutott) és pihentető szünet, a diáksereg újra Prágában, és a fene fogja kibírni az első Hrádekig, hogy újra lássa a régi arcokat, és meghallgassa, kivel mi történt a nyáron (értsd: a friss pletykákat).

Helyszínválasztásnál nem gondolkodtunk sokat. Győzött a lustaság, igy esett a választás a még medvés pizsamában és zsiráfmintás köntösben is megközelíthető partyroomra.

Másik célja a partynak, az elsősök prágai magyarságba történő beintegrálódása volt. Idén rekordszámú elsősünk van- több, mint 30an. Népeszerűbbek vagyunk, mint valaha!!! :) Kicsit fura is volt főszervezőként lemenni a buliba és konstatálni a helyzetet, hogy a fele embert nem is ismerem :) Ezúton is szeretném megdicsérni az elsősöket, nem megszeppenve ültek egy sarokba, mint ahogy azt rettegve feltételeztük, hanem beszélgettek, ismerkedtek.

A buli menete nem tért el semmiben sem bármely más bulájétól. Voltak nagy beszélgetések, ismerkedések, sőt, az a hír járja, hogy még két pofon is elcsattant.

Másnap persze jött a feketeleves – takarítás formájában. Voltak nehéz pillanataink, főleg a mosdó tájékán, de végül is egészben sikerült leadni a helyet, és meghozni a konklúziót: egy ilyen party után, csak jó év jöhet! /mjudit/

...És erre?

Hetedik éve vagyok egyetemista. Hetedik éve lakom ugyanabban a kollégiumban, így egyet s mást már megéltem. A régi szép időkben – friss egyetemistaként – szinte senkit nem ismertem Prágában, a koleszon pedig egyáltalán.

Aztán egy nap bekopogott hozzám egy srác, majd a következő konverzáció zajlott le köztünk:

– Čau, slyšel jsem, že prej tady bydlí nějakej Maďar. – kezdte magabiztosan csehül.
– No jo, to bych byl já. – válaszoltam őszintén.
– Na, szevasz akkor! Én is az vagyok. Orosz Örsnek hívnak. – folytatta magyarul, amely nyelvnél aztán megmaradtunk azóta is.

Így kezdődött ez az egész. Mi ketten voltunk magyarok az Otaván, akik aztán tartottuk is a kapcsolatot: hétvégente egyikünk szobáján bedobtunk a közösbe egy-egy üveg bort, és hajnalig átvettük a teóriát, megbeszéltük az élet nagy dolgait.

Következő éven már együtt laktunk. Az Otava megszaporodott négy elsőssel, Örs ismerőseivel, a rákövetkező éven még többel – övéimmel, enyéimmel. A borozásaink kibővültek emberekkel, a közös programok filmezésekkel, egyre több mindent együtt csináltunk. A magyarok száma a koleszon évről évre nőtt, mígnem elértünk oda, hogy az épület 11 emeletéből talán kettőn nem lakott egy magyar sem.

A kettesbeni borozások is hasonlóan alakultak át, “fejlődtek”: egyre több- és többszemélyesekké, a koleszszoba kinövése után folyosókon, tanulószobákban megtartva. Így alakult ki, nőtt és fejlődött egy magyar közösség a szemem láttára, amelynek én is részese voltam és vagyok. Egy olyan közösségé, ahol egyre több a saját véleménnyel rendelkező és azt felvállalni merő és akaró individuum, akinek az önmegvalósítás részévé vált a közösségépítés.

Örömmel tölt el, hogy idén pedig odáig jutottunk már, hogy a partyroom intézményét kellett igénybe venni egy magyar összejövetelhez. Egy olyan összejövetelhez, ahová sok elsős is eljött, nem csak a legközelebbi, régi ismerősök. Elsősök, akikből úgy néz ki, idén rekordmennyiség lesz: már most több mint harmincan vannak. Talán többen lesznek Prágában, mint Brünnben? Prága felvidéki fénye egyre szebben csillog? Bizakodó vagyok. Ez azt jelentené, hogy talán jól csináljuk, amit csinálunk, és érdemes folytatni.

Mert van kinek csinálni: “igény az vóna rá”! /G/

Forthcoming events:

október 7.: Hrádek
október 15.: avatás

Kedves prágai magyar Egyetemista!

Jó diákhoz híven eljött az esernyő, a gumicsizma, a meleg kabát és a nyár elmúlása feletti kesergés ideje. Sokatoknak már az iskola is elkezdődött, néhányunkra ez még csak vár — ámbár vészterhesen közeledik.

Ha az idei nem az első szeptemberi felköltözésed lesz Prágába, akkor nagy valószínűséggel már ismered a rendszert: mi hogy működik, mit hol találsz, adott esetben kihez kell és lehet fordulnod. Ha viszont elsős vagy, most kerültél Prágába, még minden újnak és bizonytalannak tűnhet — kiváltképp, ha baráti körödből sincs még senki itt.

Neked szól elsősorban ez a megszólítás — mert ha már ezt olvasod, akkor jó helyen jársz: az AED a prágai magyar diákság igényeit kielégíteni próbáló szervezet, közülünk bárkihez bárminemű kéréssel, problémával bizalommal fordulhatsz! És hogy kik is vagyunk, mit várhatsz tőlünk? Ezen honlap átböngészésével remélhetőleg kicsit jobban megismersz bennünket: hol érsz el bennünket, olvashatsz a múltunkról, a programjainkról, ill. egyéb prágai magyar szervezetekről és hasznos tudnivalókról. Mindezek közül elsősorban az ún. konferenciát emelném ki, amely egy prágai magyarnak olyan, mint MacGyvernek a svájci bicska.

Valamivel nem vagy elégedett, valami nem tetszik az AED-del kapcsolatban? Van ötleted, hogyan lehetne másképp, jobban csinálni? Olyasmire lenne igényed, ami eddig nem volt? Minden konstruktív / kreatív megnyilvánulás “more than welcome”: szeretettel várunk az AED-et működtető “sztaffba” is!

Hadd kívánjak hát végül mindannyiótoknak nagyon-nagyon sikeres akadémiai évet az egész Ady Endre Diákkör csapata nevében!

A mielőbbi és minél gyakoribb viszontlátás reményében maradok tisztelettel,

Pathó Gábor,
AED-elnök

Ui.: Az idei első akció a szokásokhoz híven egy ismerkedő / viszontlátó sörözés lesz a Hrádekben. A többi programról pedig majd idejében itt és a konferencián.